Tisztelettel és szeretettel köszöntöm Önöket Zalakaros város önkormányzati honlapján. Ezt a honlapot azért hoztuk létre és működtetjük, frissítjük, hogy Önöket megfelelő információkkal tudjuk ellátni a település életét, történéseit illetően.
Hogy megtalálják intézményeink, szervezeteink elérhetőségeit, hogy tájékozódhassanak a település életére is hatással lévő pályázatainkról, az önkormányzat felhívásairól, a képviselő-testület döntéseiről.
Igyekszünk naprakész honlappal segíteni a tájékozódást. Hiszem, hogy a folyamatos, nyitott, őszinte kommunikáció az az alap, melyen jó kapcsolatokat alakíthatunk ki egymással.
Hiszek abban, hogy a folyamatos tájékoztatás, a párbeszédre való nyitottság segíti önkormányzatunk munkáját és segít abban, hogy Önök mind komfortosabban érezzék magunkat városunkban,
és érezzék: ez a település valóban az Önöké!
Öröm számomra, hogy Zalakaroson sok civil szervezet, alapítvány, egyesület szorgoskodik, melyek egymással és az önkormányzattal is szoros kapcsolatot ápolnak. Hiszem, hogy éppen ez visz előbbre bennünket: a közös munka, a tenni akarás, a településünk szeretete.
„Az ember csak ott van otthon, ahol egy darab föld, egy szív, vagy egy ház az övé.” – írja Galgóczi Erzsébet, és mennyire igaza van! Hiszem, hogy Zalakaroson mi, itt élők mindannyian otthon vagyunk, ezt a települést valamennyien magunkénak érezzük, és nem egymástól várjuk annak fejlesztését, előrejutását, hanem egymással karöltve, együtt teszünk ezért a mi gyönyörű kisvárosunkért!
Kérem, „lapozzák” bátran ezt az oldalt, de arra biztatom Önöket, hogy önkormányzatunk facebook-oldalát is keressék fel, hiszen a napi információinkat ott is nyomon követhetik!
Tisztelettel:
Czirákiné Pakulár Judit Zalakaros város polgármestere
Weboldalunk sütiket (cookie) használ működése folyamán, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassa Önnek. A sütik használatát bármikor letilthatja! Bővebb információkat erről Adatkezelési tájékoztatónkban olvashat. További információk