Főoldal » Programok » Üzemcsarnokot avattak
Üzemcsarnokot avattak

Mint az avatáson Novák Ferenc polgármester hangsúlyozta: a városvezetés reményei szerint, mivel a beruházással egy új iparterület kialakítása vette kezdetét, a jövőben a turizmus már megszokott dinamizmusa mellett az ipar fejlődése is lendületet vesz.

– Zalakaros önkormányzata a Terület- és településfejlesztési operatív program keretében pályázatot nyújtott be az Ipari parkok, iparterületek fejlesztése című felhívásra, melyen bruttó 100 millió forint támogatást nyert el. Ehhez a város még közel bruttó 20 milliót tett hozzá – mondta a polgármester. – Azt gondolom, a fejlesztés jelentősége túlmutat önmagán, ugyanis az önkormányzat a helyi és térségi kis- és középvállalkozások részéről felvetődő műhely-, illetve raktárigényt eddig nem tudta kiszolgálni, mert Zalakarosnak ipari területe, csarnoka nincs. Ez a létesítmény tehát az első fecske, melyet a korábban a területen lévő ló-, illetve marhaistállók helyén építhettünk fel, elvégeztük továbbá a környezetrendezést, a szükséges infrastruktúra kiépítését is. Mivel az önkormányzati vállalkozás, a Karos-Park Kft. szintén ebben a csarnokban kap helyet, úgy vélem, végre a cég és munkatársai is méltó körülmények között dolgozhatnak ezután – ismertette.

Manninger Jenő, a térség országgyűlési képviselője beszédében ugyancsak azt méltatta, hogy a fejlesztéssel az önkormányzat elindult egy másik úton, amely az iparba vezet.

(zaol.hu)