Főoldal » Programok » Több csatornát nézhetünk
Több csatornát nézhetünk

A műszaki fejlesztés lapunk megjelenésének idejére a végéhez ért, a felhasználók mostantól szélesebb műsorkínálattal találkozhatnak, és a nagykanizsai központú optikai betáplálásnak köszönhetően jóval kisebb hibalehetőséggel használhatják a hálózatot.

A fejlesztésekben az önkormányzat is partner volt, a változások az önkormányzati honlapon is hamarosan elérhetőek lesznek.

Minderről Pusztai László, a Gelka-Hírtech Kft. műszaki vezetője tájékoztatta lapunkat.

Elmondta: a pályázati támogatás segítségével kiépített új regionális optikai hálózatán az eddigi 63 (analóg) csatorna helyett több mint 90 SD, és 28 HD digitális képfelbontású (DVB-C rendszerű) műsorcsatornát, s mint tájékoztatónkban láthatták kódolt tartalmú HBO-csomagot is továbbítunk. Utóbbiban mozi és felnőtt tartalom is található, ez a csomag azonban külön előfizetést igényel.

Az elérhető csatornákról a cég minden előfizetőnek kézbesített tájékoztatást, aki valami miatt a papír alapú csatorna kiosztással nem találkozott, az a cég honlapján és Facebook-oldalán is megnézheti a lehetőségeket.

Pusztai László elmondta: csomagáraik három kategóriában érhetők el, (bruttó) 800, 2800 és 4000 forintért. Az előfizetők mielőbbi visszajelzéseit várják a csomagok vásárlását illetően. Aki nem jelez a következő számlázási időszakig, annak az új csomagját a korábban igénybe vett csomag kategóriájába sorolják. A műszaki vezető azonban hangsúlyozta: a jelzéseket természetesen folyamatosan fogadják és rugalmasan kezelik a változtatási igényeket.

A Kft. azokra is gondolt, akik még analóg rendszerű (képcsöves) televízióval rendelkeznek, számukra 55 csatorna elérhetőséget tudnak biztosítani.

Az analóg rendszerű készülékeket ugyanakkor el lehet látni egy külső jelátalakítóval, úgynevezett „set top box”-szal,  a jobb képminőség és magasabb műsormennyiség érdekében.

Miután a Kft-nél az egyéni előfizetők tekintetében nincs készülék limit, egy háztartásban akár több televízió készüléket is üzemeltethetnek (egy előfizetői csomag térítése ellenében), de a digitális műsorok vételigénye esetén a műszaki lehetőségek miatt elképzelhető, hogy több készülék esetén igény szerint bővíteni kell a boxok számát is.

A műszaki átállás kapcsán kérjük keressék ügyfélszolgálatunkat, ahol munkatársaink tájékoztatást adnak és segíteni fognak a felmerülő problémák elhárításában.

Gelka-Hírtech Kft Nagykanizsa, Platán sor 4 fsz. Tel: 06 93/516-112