Főoldal » Programok » Kerékpárút épül a város belterületén
Kerékpárút épül a város belterületén

A részletekről sajtótájékoztatón számolt be Manninger Jenő miniszteri biztos, országgyűlési képviselő és Novák Ferenc, Zalakaros polgármestere.

Manninger Jenő elmondta: Zalakaroson kiemelkedő figyelem fordul az aktív turizmus, azon belül is a kerékpáros turizmus felé, a város eddigi fejlesztései (kerékpárutak, kerékpáros ház, kiadványok, térképek) és programjai is erősítik ezt. A kerékpárút hálózat bővítése és fejlesztése országos cél is, Zalakaros koncepciói ehhez kiválóan illeszkednek. A kormányzati törekvés az, hogy a Balatoni kerékpáros keringésbe is bekapcsolják ezt a térséget, ezt szolgálja többek között Sármellék és a Zala tervezett összekötése a töltésen át.

Az új kerékpárút horvát-magyar projekt keretében készül – tájékoztatott Novák Ferenc. – Zalakaros Krizevci településsel karöltve nyújtotta be és nyerte el a pályázatot, városunk 240 millió forintot fordíthat az építkezésre. Az elmúlt időszakban közel félmilliárd forintot sikerült hasonló fejlesztésekre fordítani, s horvát partnerséggel is készült már kerékpárút, nevezetesen a Zalakaros-Galambok útszakasz, mely a Nagykanizsa felőli összeköttetést segíti.

A polgármester elmondta: a jelen beruházás lényeges eleme, hogy a Szilágyi Cukrászdától a Petőfi utcán át Garaboncig húzódó szakasz esetében az árkok vízelvezetését is megoldják, így településképi szempontból is sokat léphet előre a város, ráadásul e réginek nevezhető városrész megújítása is megtörténhet ezáltal.

A nyomvonal kijelölés elkezdődött, a testület ősszel dönt a kivitelezőről közbeszerzési eljárás keretében, a tényleges munkálatok jövő tavasszal kezdődnek.