Főoldal » Hírek » Gyermeknap Zalakaroson - 2021

Kedves Zalakarosi Gyerekek, Szülők!

A tavalyi évben a járványügyi helyzet miatt több program, ünnepség, közösségi esemény is elmaradt, így a gyermeknap is. Az idei évben azonban szeretnénk a jogszabályi feltételek figyelembe vételével ezt megtartani, ha nem is május utolsó vasárnapján. A Képviselő testület egy korábbi időpontban foglalkozott ezzel, elsődleges időpontként június 13-a vasárnap lett megjelölve erre, tartalék időpont pedig a tervezett júliusi városnapokhoz lett kötve (július 18. vasárnap). Természetesen betartván a mindenkori korlátozásokat, a megvalósítást pedig egyeztetve  a két gyermekintézmény vezetőjével.

A Zalakarosi Óvoda és Bölcsőde egy felajánlásnak köszönhetően 2021. május 31-én intézményi kereten belül megtartja a saját gyermeknapját. A Zalakarosi Közösségi Ház és Könyvtár intézmény a Móra Ferenc Általános Iskolában tanulóknak, továbbá azoknak az általános iskolás diákoknak, akik a nem helyben tanulnak, de zalakarosi lakcímmel rendelkeznek, azok részére egy kulturális előadást szervez. Az intézményvezetővel egyeztetve úgy láttuk, mivel az elmúlt időszakban a gyerekeknek hasonló élményben nem lehetett részük, ezért ilyen formában tartjuk meg. A program helyszíne a Zalakarosi Kertmozi, a tervezett időpont 2021. június 11. péntek 14:45 óra. Az előadást és a jó szórakozást az országos szinten elismert Kávészünet együttes biztosítja a gyermekeknek, ahol a szervezők kisebb meglepetéssel is kedveskednek minden résztvevőnek.

Sajnos az utóbbi években a gyermeknapra a zalakarosi óvodások és az általános iskolások  közül nagyon kevesen jöttek el, így viszont mindenkinek lehetősége van részvételre, a korlátozások is betarthatók.

Bízzunk abban, hogy a gyerekek jól fogják érezni magukat a programokon és szép élményekben részesülnek!

Zalakaros Város Önkormányzata

Zalakarosi Közösségi Ház és Könyvtár