Önkormányzatunk évindító fogadáson köszöntötte azokat a civil szervezeteket, egyesületeket, egyházi vezetőket és vármegyei települések, hivatalok képviselőit, akiknek mindennapi munkájára az elmúlt időszakban számíthatott a város, és akikkel a jövőben is szoros együttműködésben szeretne dolgozni.
Czirákiné Pakulár Judit polgármester köszöntő beszédében a nyitottságot és az együttműködés fontosságát hangsúlyozta.
- Ezt a rendezvényt éppen azért hívtuk életre, hogy mindazokat, akikkel szoros együttműködésben dolgozik a város, és akiknek a munkája olyan sokat tesz hozzá Zalakaros értékeihez, köszöntsük, és megköszönjük eddigi munkájukat, egyben megerősítve mindenkit abban, hogy ezt a közös munkát folytatnunk kell, mert folytatnunk érdemes – hangsúlyozta.
- Szeretném, ha ezt a várost és ezt a régiót egymás lehetőségeire kölcsönösen alapozva, egymás kulturális kincseit felhasználva tennénk pezsgőbbé, barátságosabbá, még hívogatóbbá. Hiszem, hogy együtt képesek vagyunk elérni a céljainkat.
dr. Józsa Zsanett, a Nagykanizsai Járási Hivatal vezetője pohárköszöntőjében a városban és városért tevékenykedők munkáját méltatta.
Az est folyamán a polgármester köszöntötte az 5 éve alakult Zalakarosi Futrinkák Futó, Szabadidő és Rekreációs Sportegyesületet, valamint a város legidősebb civil szervezetét, a 95 éves Zalakarosi Önkéntes Tűzoltó Egyesületet. Előbbi egyesületnél Szabadicsné Madaras Katalin, utóbbinál Szakál Tibor elnök vette át az egyesületnek szóló emléklapot.
A rendezvény során a Kanizsa Fúvósegyüttes kisegyüttese lépett fel, s a meghívottak kötetlen, jó hangulatú esten válthattak szót egymással.