Főoldal » Programok » Egybegyűjti a közösségeket
Egybegyűjti a közösségeket

A ház az elmúlt időszakban pályázati forrásoknak köszönhetően ugyanis bővítésen esett át, 80 négyzetméteres oktató-foglalkoztató teremmel gazdagodott.

Az új helyiséget Manninger Jenő országgyűlési képviselő, Novák Ferenc polgármester és Sinkovics Norbert, a civil ház vezetője szalagátvágással avatta fel, az ünnepségen a zeneiskola növendékei működtek közre.

Novák Ferenc polgármester elmondta: a közel 20 millió forintos pályázati támogatás mellett a város saját forrást is biztosított a bővítésre, így nem csupán oktató-foglalkoztató térrel bővültek, de a tetőtérben a munkatársak számára irodát is tudtak létesíteni, így a folyamatos üzemeltetés feltételeit is megteremtették. A polgármester méltatta a helyi közösségek tevékenységét, a város kulturális életében való részvételét, kiemelve: az új közösségi színtér lehetővé teszi, hogy a szervezetek méltó körülmények között találkozhassanak, próbáljanak.

Sinkovics Norbert hangsúlyozta: a terem lehetőséget nyújt nyelvtanfolyamok, ismeretterjesztő előadások, szakkörök megtartásának, a rendszeres művelődési közösségek foglalkozásainak, fórumoknak és civil szervezetek összejöveteleinek. Olyan közösségi színtér, mely minden korosztály, minden közösség számára nyújt kikapcsolódási, művelődési lehetőséget. Ezen felül helyet és egyéb feltételeket biztosítanak a különböző önszerveződő és művészeti csoportoknak, de várják zalakarosi polgárokat is, hiszen a terem számukra is sok lehetőséget kínál.

Manninger Jenő úgy fogalmazott: Zalakaros turisztikai eredményei figyelemre méltóak, de vannak pénzben ki nem fejezhető eredmények is, ilyen például a közösségek megtartása, összefogása, a város életébe történő bevonása.  Zalakaros erre nagyon jó példát mutat, és ebben Novák Ferenc polgármesternek vitathatatlanul komoly érdemei vannak.