Főoldal » Programok » Átadták a termáltó és ökopart projektet

Az ünnepélyes projektzáró eseményre a Hotel Karos Spaban került sor, az eseményen részt vett Manninger Jenő országgyűlési képviselő, megyei fejlesztési biztos és Bene Csaba, a megyei közgyűlés alelnöke.

Manninger Jenő rámutatott: az elkészült beruházás megyei és regionális szinten is kiemelkedő jelentőségű, a korábbi európai uniós fejlesztési ciklus pályázataként, a nyugat-dunántúli regionális operatív program keretéből valósulhatott meg.

A beruházás indításáról 2012-ben született döntés, a balatoni kiemelt turisztikai célokra fordítható 3,2 milliárd forintos keretből valósulhatott meg. A képviselő jelezte: jelen uniós fejlesztési ciklusban is komoly támogatást nyerhetnek el a turisztikából élő települések. Ezek fejlesztése igen fontos, hiszen a versenyképesség növelése esetükben is elengedhetetlen. Bene Csaba, a Zala Megyei Közgyűlés alelnöke a létesítmény komplexitását emelte ki: turisztikai, közlekedési és gasztronómiai területek kapcsolódnak össze, hiszen a tó és az arra épülő élményelemek, a tó mellett húzódó kerékpárút, valamint a szintén a tó mellett létesített vendéglátó egység remekül kapcsolódik egymáshoz, illetve egészíti ki egymást.

Novák Ferenc polgármester a beruházással kapcsolatban elmondta: az európai uniós források mellett önerőt is biztosított a város, illetve más pályázatból is sikerült támogatást nyerni, így összesen mintegy 545 millió forintot fordítottak a projekt megvalósítására. Ha pedig ehhez hozzávesszük a kapcsolódó kerékpárutat és vendéglátó egységet, elmondható, hogy összesen 670 millió forintos beruházásnak ért a végére Zalakaros.
A polgármester örvendetesnek nevezte, hogy az elfolyó víz hasznosításával újabb turisztikai attrakciót hozhatott létre a város; itt kapott helyet az ország legmagasabb, 21 méteres csúszdatornya, egy látogatóközpont, a mesterséges tó szigetére vezető hidakkal, a kőzeteket bemutató labirintus, vízi kalandpálya, mesepark, a természeti hangok pavilonja és a fények meditációs tere.

A beruházás részleteit Klie Zoltán városi főépítész ismertette. Többek között elmondta: a kialakítás során nagy hangsúlyt helyeztek a természeti környezet védelmére, mintegy 4-5 ezer védett növény hagymáját telepítették át. A természetet a Corvinus Egyetem diákjai által megálmodott és kivitelezett tanösvény is bemutatja, melynek különlegessége, hogy mesébe ágyazva ismertet hasznos tudnivalókat.

A beruházás környezetrendezése tavasszal még folytatódik, a vendégek azonban már most is körbesétálhatják a tavat, városunk új látványosságát.

Forrás: Zalakarosi Krónika